Ma egy újabb látványos frag movie-val szolgálhatok egyenesen a fagyos Finnországból,
aba
ugyanis elkészítette az ottani egyik legjobb játékosról,
jigetus-ról

ezt az alkotást. Manapság elég keveset hallani a finn "rokonokról", így nézzük meg, mi is történt kicsit régebben, egy szép frag-csokorba rendezve.
Az intro amolyan hagyományos módon indul: felváltva láthatunk benne később felbukkanó jeleneteket, és credits-eket. Majd mindez egy szempillantás alatt megszakad, és egyből a sűrűjében találjuk magunkat.
Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a fragmovie-k többsége alatt pörgős zene hallható, gyors vágásokkal/jelenetekkel, rövid jelenetekkel. Egy másik kategória, amikor lassú zenével lassú jelenetek vannak "összetársítva" (Eve, és társai). De azt gondolom, hogy olyanból tényleg kevés van, amikor lassú zene mellé pörgős jelenetek társulnak. Ez utóbbi műfajt gyarapítja ez a mozi is, mely bár szokatlan, közel se mondható rossznak.
A frag-ek látványosak, és effekttől mentesek (szinte csak a lejátszás sebességével van néha módosítva). A jelenetekből kiderül, hogy jigetus "all round player", azaz egyaránt nagyon jól bánik mind a pisztolyokkal, mintd a wp-vel, mind az automata fegyverekkel. A tömörítési ráta kicsit talán alacsonyra van véve, ami kifejezetten a kevésbé homogén képernyőn látszik, de ez számomra nem volt annyira zavaró.
Az outro szinte ugyanolyan hírtelenséggel tűnik fel, mint ahogyan az intro befejeződik. Szerepe teljesen a szokásos: elolvasni a filmhez kapcsolódó összes hasznos információt.
Mindent egybevetve egy remekül kis összerakott filmet tekinthetünk meg most is. Letisztult stílusban készült ez az alkotás, mindenkinek ajánlani tudom!
Letöltés: Jigetus 2 |
méret: 375000
kbyte |
2010.01.24 |
| Leírás: Jigetus 2 |
|